esza logo jobb fels

Egy padban a kispapokkal

Kaposvár, Szent Margit-templom, 2017. április 30.

Az Esztergomi Szeminárium növendékeinek hagyományos tavaszi, nagy kirándulásának helyszíne ebben az évben a Kaposvári Egyházmegye volt. A papnövendékek és elöljáróik plébániánkat is felkeresték, s a Szent Margit-templomot érte az a megtiszteltetés, hogy a három napos tanulmányi út vasárnapi szentmiséjét velünk ünnepelték.

Hat évfolyam 40 papi hivatásra készülő növendéke, köztük kaposvári kispapok, és elöljáróik; Rektor Blanckenstein Miklós, Prefektus Dr. Frankó Tamás, Spirituális Dr. Csépányi Gábor látogattak el hozzánk.

Vendégeink, közvetlenül a Kaposvárra utazás előtt, azon a konferencián vettek részt, melyet a szeminárium nagyszombati megalapításának 450. évfordulója alkalmából rendeztek Esztergomban. „450 évesek vagyunk, ha nem is látszik rajtunk” – kezdte az Esztergomi Érseki Papnevelő Intézet rövid bemutatását Blanckenstein Miklós rektor úr. Valóban, az Egyház fiatalos, lendületes szolgálat vállalóit láttuk bennük.

A szentmise, a templomunkban havi rendszerességgel megtartott koncertmisék sorába illeszkedett.  Balázs Izolda énekművész archaikus népi imákat énekelt átütő erejű hitelességgel és kvalitással. Az emelkedett hangulat másik összetevője abból táplálkozott, hogy egy élettel teli templomi közösség, a kaposvári Szent Margit-templom hívei és a papnövendékek egymás hitét erősítették. Mód volt beszélgetésre is közöttünk. A kispapok köszönték a lelkes, szeretetteljes fogadtatást, mi pedig megérezhettük tekintetükből, szavaikból, hogy a papi hivatás valóban ajándék.

Dr. Rumszauer Miklós plébános úr szentbeszéde egyszerre szólt a hívekhez és egyszerre volt rekollekciós esemény. A napi evangélium (Lk 24,13-35) az emmauszi tanítványokról szólt. Arról, hogy a hit által láthatóvá vált számukra Jézus jelenléte. A homília egyik fontos gondolata volt, hogy aki találkozik Jézussal, s aki ezt fel is ismeri, annak azt kell tennie, mint az emmauszi kettőnek. Haladéktalanul elindulni az úton Emmauszból Jeruzsálembe. Akkor is, ha nagy a távolság és akkor is, ha a megteendő útnak nagy a szintkülönbsége. Akinek lángol a szíve, annak erről a lelkesedésről tanúságot kell tennie. Mindannyian lehetünk emmausziak.

Miklós atya kedves meglepetéseként, a szentmise végén, a hívek „örökbe fogadhattak” egy-egy papnövendéket. Aláírással hitelesített elhatározásunk után, húztunk a nevekből, s ezáltal azt az örömteli kötelezettséget vállaltuk, hogy imáinkban és egyéb vallási cselekményeinkben hordozzuk őket felszentelésükig, de akár életünk végéig. Miklós atya személyes tanúságot is tett annak fontosságáról, hogy imádkoznunk kell a hivatásokért. Felidézte azt, amikor az ő hivatásáért imádkoztak, s azt az esetet, amikor ő imádkozott egy indiai bíborosért. A szentmise után beszélgetés, agapé várta a papnövendékeket, akik kérdéseket tehettek és tettek is fel Miklós atyának a szolgálattal és az Egyház nagy egységében való mindennapi élettel kapcsolatban.

Ezen a hétvégén a Krisztus kapcsolat kegyelmi ereje és öröme volt velünk. Jó volt egy padban ülni a szeminaristákkal és jó volt egymás felé fordulnunk.

Dr. Vörös Klára

Go to top