Tanúságul mondom el, hogy…

…FOGDALMAINK MÉRCÉJE, LEGYEN A SZENT MARGITÉ!

 

Kedves Testvérem!

Árpád-házi Szent Margit ünnepe (január 18.) közel van a világi év kezdetének fogadalmaihoz. Ilyenkor a belső időnk azt parancsolja, hogy kezdjünk valami újba, s adjuk oda magunkat az igaznak, a jónak. Arra vágyunk, hogy újult erővel álljunk fel az adventi térdepelésből. Hogy tegyük azt, amire Jézus tanított minket: keressük meg azt, ami az életünkből elveszett. Hogy tékozló fiúként végre térjünk haza egykori, még lerombolatlan énünkbe. Mert mindannyian tudjuk, az előző évnek még az utolsó napjaiban is kifosztottuk testünket és lelkünket a bűnnel.

 

De januárban képesnek érezzük magunkat a megújulásra. Le akarjuk vetni rossz szokásainkat, eminens életet ígérünk családunknak, s magunknak. Készen állunk jónak lenni. Azonban bármilyen ellentmondásosnak is tűnik: fogadalmat csak akkor tegyünk, ha képesek vagyunk lemondani életünk irányításáról! Mert, ha fogadalmainkban több az akarat, mint az alázat; több a struktúra, mint a ráhagyatkozás; több a szó, mint a szemlélődés, akkor kódolt a bukás. A fogadalmak nem „erőből”, hanem szelídségből teljesülnek. A fogadalom nem erőpróba. Ne azt mondjuk vele, hogy erősek vagyunk, csak azt, hogy itt vagyunk!

 

Gyermekként, többféle aszkézis-próbát szabtam ki magamnak és tetszett az elszántságom, de visszatekintve, már tudom, sok későbbi hibám gyökerezett ebben. Amikor elértem a hit azon fokára, hogy elfogadtam, Isten, minden vélt fogyatékosságom ellenére is, kedvét leli bennem, nem teszteltem magam többé. Rábíztam a formálásomat. Felszabadító volt. Olyasmi, mint eljutni odáig, amikor már nem ígérjük meg, hogy naponta egy órát imádkozunk, hanem kívánjuk a hármat.

 

Azt szeretném mindezzel elmondani, hogy különösen január táján, ne akarjuk kézbe venni az életünket. Inkább öleljük át, ahogy Isten. Azt is gondoljuk meg, szükség van-e minden fogadalmunkra? Árpád-házi Szent Margit csak egy fogadalmat tett. Azt, hogy Jézushoz köti életét. Minden percét, ameddig csak él. A fogadalom azt jelenti: adok magamból valamit, s azt fogadja valaki. Nincs szebb fogadalom, mint Istennek ajánlani teljes magunkat. Nincs, amire jobban vágynánk, mint hogy Isten fogadja szándékunkat, mint hogy Isten fogadja el életünket. Ebből a nézőpontból, az év eleji esküvések csak hamis kellékei annak, hogy eltökéltnek, sikeresnek, fontosnak, erkölcsileg nagyszerűnek érezzük magunkat.

 

A ház, ahol felnőttem, nagy volt: pincével, padlással, mosókonyhával, magas mennyezetű szobákkal és tágas udvarral. Kicsiként ez annyira elragadott, annyira benne éltem, hogy azt gondoltam, látszik rajtam, hol lakom. Amikor megkérdezték tőlem is, a gyerekektől kérdezni szokott mondatokat: „hogy hívnak?”, „hány éves vagy?”, „hol laksz?” – akkor biztos voltam benne, hogy az utca és házszám elmondásakor bennem felidéződött képet, a csodás és hatalmas házat, velem együtt, más is látja. Ma, Isten házát tartom csodálatosnak. Elragadnak tágas terei, édesek mélységei, magasságai, és azt is tudom, ez látszik rajtam.

 

Kedves Testvérem, lehet, hogy megfogadtál valami nemeset január elsejétől. Kívánom, légy benne állhatatos! De lenne-e kedved merészebbnek lenni? Meg akarod-e újítani magadat teljesen? Elég bátor vagy-e ahhoz, hogy ne csak egyetlen szokásodtól válj meg, hanem az összes olyantól, ami eltávolít a keresztény hited szerinti élettől? Gondoltál-e már úgy a napjaidra, hogy azok kalandok és élmények sorozatából állnának, ha igazi keresztényként élnél? El tudod-e mostantól kötelezni magad arra, hogy megmutasd, milyen érdekfeszítő jónak lenni? Tudsz-e örömmel hűséges lenni abban, hogy Krisztushoz kötődtél a keresztségben? Van-e kifogyhatatlan erőd arra a szabadságra, hogy szentté válj?

Amikor IV. Béla és Laszkarisz Mária, a tatárok ostroma alatt, még világra jötte előtt, felajánlották gyermeküket Istennek, akkor ezt buzgón és hittel tették. Később azonban állhatatlannak bizonyultak, s hatalmi érdekből házasságra akarták lányukat kényszeríteni. De Istennek nem lehet komolytalan ígéretet tenni. Mint például, neki ajánlani valakit, majd mégis a kérők elé vinni. Isten nem is engedett a lelki frigyből: Margit nem lett sem a lengyel királyé, sem a cseh Ottokáré, – hanem Jézusé. A királyi szülőkkel ellentétben, Margit szívében erős, töretlen volt a fogadalom.

 

Kedves Testvérem! Derekas az elhatározás: elhagyni a cigarettázást vagy végre letenni a nyelvvizsgát, de hidd el, semmi sem fogható ahhoz az egyetlen szerelmes fogadalomhoz, amely csakis Istenre irányul! Életedet nem a januári fogadalmak teszik jobbá, hanem az, ha éled a hitedet. Radikálisan, hűségesen, elkötelezetten. Mint Árpád-házi Szent Margit. Legyen fogadalmaink mércéje az övé! 

Testvéred a hitben,

Klári