Tanúságul mondom el, hogy …

… a karácsony mindig fehér.

 

Kedves Testvérem! Soha ne higgy a rezignáltaknak, azoknak, akik bármiféle hiányt panaszolnak el karácsony kapcsán. Nincs „fekete” karácsony sem. A karácsony nem szűkölködik, nem töredékes, nem csorba, nem ínséges, hanem teljes, egész, sértetlen, ép, csorbítatlan és maradéktalan. Nem nélkülöz semmit.

 

Ha a karácsony kapcsán bármi fogyatékosságot élsz meg, mert például nem volt időd felkészülni rá, nem tudtál jól ajándékozni, terhes a vendégvárás, akkor ezeket az aggodalmakat elengedheted, mert a karácsony teljesíthetetlen. Teljesíthetetlen, mert nem feladat. Nem mi vagyunk a megrendelői és nem általunk valósul meg. Nem nekünk kell ajándékoznunk, hanem Isten ajándékozott meg minket Jézussal. Nem a fenyőfában és az ünnepi menüben rejtezik a karácsony, hanem bennünk. Abban, ahogy ezt az örök ajándékot fogadjuk. Van fényesség, mely megvásárolhatatlan, mert csak a szívben jöhet létre. Olyan ez, mint amikor fázol. Amikor ugyanis te fázol, akkor a tested fázik: a bőröd húzódik össze, a vegetatív idegrendszered önszabályozása lép életbe. Ha egy hajléktalan fázik, s te látod didergését a papírdoboz-ágyán, akkor a lelked remeg és vacog bele. A karácsony nem a testé: tehát nem a kézé és nem a szemé. Nem kell hópelyheket, havas tájat látnod, és nem kell a vendégeket elkápráztatnod, hogy megtestesüljön benned az ünnep. A szeretet és az ima most is elég. A karácsony több mint, amit tudhatunk róla. Csoda. Tökéletes egység, amit nem kell megrendeznünk, külsődleges körülményeit elvárnunk. Benned kell, megtörténjen. Az a valóság ez, melynek egyszerre van realitása és belőled fakadó bizalma.

 

Elmondok Neked egy történetet:

Egy kis falu kezdett elnéptelenedni. Már évek óta nem született ott gyermek. Ekkor odaköltözött egy házaspár. Hintát, mászókát szereltek az udvarukra, homokozót építettek, apró kerti bútorokat raktak ki, s színesre festették a házuk kerítését. Az emberek nem értették, miért költöztek ide? Miért itt akarják felnevelni gyermeküket? Mert minden bizonnyal gyermeket várhatnak. Mit látnak ebben a faluban? Ahogy ezen gondolkodtak, vizsgálni kezdték a környezetüket. Talán a víz jobb itt, mint másutt, talán a levegő, talán a föld? És azt kellett mondják, igen. Felismerték, a vidékük kifogyhatatlan birtok. Azt sem tartották lehetetlennek, hogy valami természeti kincs van a falujuk alatt, s hamarosan felfedezik különlegességüket. Méregették egymást is, hogy milyenek is ők? Mert talán azt hiszik ezek a betelepültek, hogy ebben a faluban, mi, jobb emberek lennénk? Hogy segítjük egymást, hogy örülünk annak, aki hintát állít fel és színesre festi a kerítését? Figyelték, keresték egymásban az értéket és meg is lelték. Hiszen, jóravalók kell legyünk, ha már ez terjedt el róluk, - tartották egyre valószínűbbnek. Eközben pedig egyre jobblelkűvé váltak. Egymás után, egymást segítve kipróbálták aztán, mire mehetnének, ha kihasználnák, hogy itt jó a víz, a föld, a levegő. Hamarosan gazdag kertjük és gazdag lelkük lett. Elterjedt róluk a vagyon és a szeretet bősége, s sokan költöztek messzi vidékekről a faluba. Valóban felfedezték a különlegességüket, de ezt nem a föld rejtette. Már minden házban volt gyermek. Ekkor a házaspár elköszönt a falutól. Meglepődve kérdezték őket: - Elmentek? Hát nem gyermeket vártok? Nem itt akartok letelepedni? - Elmegyünk, - mondták, mert a gyermekek, akiket vártunk, megérkeztek. A házat pedig nektek ajándékozzuk, legyen belőle óvoda. Mi tovább megyünk, sok falu él még gyermektelenül.

 

Kedves Testvérem!

Azzal a gondolattal kívánok Neked Áldott Karácsonyt, hogy földi életünk ellentmondásai közé tartozik az, hogy miközben minél jobban megértjük nincstelenségünket, aközben minduntalan gazdagodunk. Miközben múlandóságunkról egyre világosabb a tudomásunk, folyamatosan szépül az életünk. Miközben egyre többször átéljük az öröklét utáni szomjúságot, annál inkább becsüljük az evilági ünnepeket.

 

Ha a szívedben hordozod: a karácsony mindig fehér, mindig fényes.

Szeretettel,

 

Nővéred, Klári